Tavaly bormustrával,
idén azonban libapecsenyével fogadták a szórakozni vágyó vendégeket. A bál bevételét
a decemberi programokra fordítják majd.
Közel 100 főre készült a sült fűszeres libacomb és a párolt
káposzta. Az ünnepi menü, és maga a bál is újdonság volt Solymoson, hiszen
tavaly, Márton napján csupán bormustrát tartottak az újborokból. Idén a
művelődési ház szervezői nem akarták megismételni a programot, ezért döntöttek
a libavacsora mellett, és szerveztek estélyt. Másrészt viszont előbbre hozták a
báli szezont, hiszen korábban András napján kezdődött az idény a faluban –
mondta el Német Mária, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház vezetője. A közönség a vacsora előtt és közben
latin-amerikai táncbemutatót láthatott. A szervezők szeretnének hagyományt
teremteni az idei kezdeményezéssel. A rendezvény bevételével a művelődési ház
költségvetését egészítik ki majd, így jut pénz a december közepén megrendezni
kívánt Betlehemes Találkozóra.
Juhász Éva