Az
autóipari beszállító vállalat székhelyén, Plettenbergben nemrég Hiesz
György polgármester járt előzetes tájékozódáson, és Klaus Müller
polgármesterrel folytatott tárgyalásokat az együttműködési
lehetőségekről Rudiger Groos cégvezető közvetítésével.A gyöngyösi delegáció megtekintette a Seissenschmidt németországi
üzemét, és tárgyalásokat folytattak Plettenberg polgármesterével, Klaus
Müllerrel is. A 610 éves német város 28 ezer lakossal büszkélkedhet,
akik főként a fémfeldolgóiparban tevékenykednek. Magyar testvérvárosuk
még sosem volt, de a két település hasonlóságai miatt érdemes ezt
kezdeményezni – vélte Hiesz György polgármester.
A Seissenschmidt vállalat 1846 óta létezik, a textilipartól
indultak. Mára autóipari beszállítóként kovácsoltvas
technológiával állítják elő termékeiket, motoralkatrészeket készítenek
főként amerikai, francia és kanadai piacokra. Magyarországi választásuk
végül az autópálya közelsége és az önkormányzattal való jó
együttműködés miatt esett a gyöngyösi Ipari Parkra.
Mégpedig már januárban, hiszen ekkor kerülnek új gyártóberendezések a 4
és fél millió eurós befektetéssel megépült gyöngyösi gyárba. Addigra
összesen 80 fő dolgozik majd az Ipari Parkban megvásárolt 30 ezer
négyzetméteren.
Faragó Zoltán