Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyt a Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskolában huszonhetedik alkalommal szervezték meg

A Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyt a Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskolában huszonhetedik alkalommal szervezték meg

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A versenyen a középiskolák 9. évfolyamának tanulói mérhették össze
tudásukat.

A díjkiosztó előtt a fiatal fizikusok itt találkozhattak
Várkonyi Péterrel a Gömböc egyik megalkotójával. Ezután pedig az ünnepélyes
díjkiosztó következett.

Írásbeli és mérési feladatok is voltak. Kis Miklós a
gimnázium tanára elmondta, aki idáig eljutott, már az is szép eredménynek
számít.

39 tanuló gimnáziumból, 11 diák, pedig szakközépiskolából
jelentkezett a versenyre.  A tanulók
nehezebbre számítottak és természetesen előtte felkészítő tanárral gyakoroltak
a versenyre.

A gimnázium első helyezettje, nem első alkalommal vesz részt
ilyen versenyen, már általános iskolás kora óta szereti a fizikát és jövőjét is
a természettudomány közelében képzeli el.

A verseny már 1982 óta létezik, de a hivatalos nevét csak a
86-87 tanévben kapta meg. Mikola Sándor egyébként Neumann János és Wigner Jenő
fizikatanára volt. Az idei háromnapos programon nem csak versenyezhettek a
fiatalok, hanem városunkat is megismerhették.

Hliva Éva


Az Aktuális napi hírei (2008-05-07 )

Tovább az archívumra