Az
Orbán napi vigasságok rendezvényeihez kapcsolódóan az idén is megválasztották a
város borát, melyet egy éven át megkülönböztető címkével kínálnak a
fogyasztóknak.
31, korábban aranyérmesnek vagy majdnem aranyérmesnek
minősített bor várta a két zsűrit, hogy eldöntsék, melyik lesz közülük az idei
városbora. Az egyik zsűriben komoly borász szakemberek bíráltak, a másikban nem
kevésbé komoly laikusok. Geszti Péter nemzetközi borakadémiát végzett társával
erősített, bár mint mondja, nem áll messze tőle sem a borkóstolás.
A társadalmi zsűriben helyet foglalt Molnár Pál újságíró is,
aki korábban életre szóló missziót vállalt a gyöngyösi bor népszerűsítésére.
A bíráló bizottság végül megfontolt kóstolgatás után
döntött….Ez már a délutáni eredményhirdetés, ahol a végeredmény sokak számára
nem volt meglepetés. A város boráért járó kitüntetést a Danubiana szürkebarátja
kapta. Idén először díjazták a második és harmadik helyezetteket is. Az Ákos
pincészet Muscat othoneljéért a legjobb illatos bor különdíját, míg az
Agrovital olaszrizlingjéért a legjobb szárazbor díját vehette át.
Borbándi Erik