A megbeszélés
annak az együttműködési megállapodásnak egy fontos állomása volt, amit néhány
héttel ezelőtt a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, a Mátra Szakképző Iskola,
valamint Gyöngyös és 24 környékbeli település polgármestere írt alá. Az
összefogás célja a környezettudatos oktatás.
Alig telt el egy hónap az együttműködési
megállapodás aláírása óta, a munka már javában folyik. A főiskola után most a
Mátra Szakképző Iskola fogadta Gyöngyös város és a környékbeli települések
önkormányzatának képviselőit – elsősorban pedagógusokat. A cél a
környezettudatos nevelés hatékonyabbá tétele.
A megállapodás szerint a főiskola és a szakképző iskola a rendelkezésükre
álló tudományos, szakmai és humán erőforrásait, az oktatásban szerzett
tapasztalatait, valamint tárgyi- és szemléltető eszközeit bocsátja az érdeklődő
intézmények szolgálatába – és az intézményeknek szükségük is van a segítségre.
A kapcsolattartás folyamatos. A Károly Róbert Főiskola és a Mátra
Szakképző Iskola várja az érdeklődő intézmények képviselőit, hogy segítséget
nyújtsanak a következő tanév programjainak összeállításához.
Endrész Beáta