A párt sorrendben nyolcadik vezetője két
szavazattal győzte le ellenfelét, Kóka János eddigi SZDSZ-irányítót. A volt
elnök frakcióvezető maradt, és támogatásáról biztosította Fodor Gábort.
A rendkívüli tisztújításra azért került sor, mert egy belső
vizsgálat eredménye szerint a tavaly márciusi pártelnökválasztáson
szabálytalanságok történtek. A végeredmény most 346: 344, azaz Fodor Gábor két
szavazattal többet szerzett Kóka Jánosnál, az eddigi elnöknél, így ő immár az
SZDSZ nyolcadik elnöke. Az SZDSZ megerősödéséről Fodor azt mondta: most más a
helyzet, mint egy évvel korábban, amikor az 5-10 százalék közötti eredmény
elérése még reális volt, mert ma a liberális párt célja az, hogy az öt százalék
fölé kerüljön. A politikus visszahívná pártjába az SZDSZ meghatározó
politikusait, köztük Bauer Tamást, Kis Jánost, Tölgyessy Pétert, Tamás Gáspár
Miklóst és Hack Pétert.
Az MSZP továbbra is
partnernek tekinti az SZDSZ-t, és nyitott a további együttműködésre – mondta a
hír hallatán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke szerint
kinyílt egy lehetőség az ország előtt, azaz Orbán Viktor – mint fogalmazott –
nagy lehetőséget lát az ellenzék számára az SZDSZ új elnökében.
Ma megtörtént a megújult ügyvivői testület első ülése is,
beszéltek az átadás-átvételről és Fodor Gábor megköszönte Kóka János eddigi
munkáját. A liberális párt új vezetője hangsúlyozta: nincs megosztottság a
frakción belül. A volt elnök frakcióvezető maradt, és azt ígérte:ebből a
pozícióból segíteni fogja az új pártvezetést.
Faragó Zoltán