A gyöngyösi Demokrata Liga Szakszervezete is egyetért a kezdeményezéssel, illetve a hétvégi Parlament előtti demonstrációval, azonban mégsem vonulnak az utcára.
Az érdekvédők szerint, ha a reálbérek jövőre csökkennek, akkor a szociális ágazatban, ezen belül a gyermekjóléti alapellátásban dolgozók maguk is segélyezetté válhatnak.
Egy korábbi egyeztetésén a kabinet hajlandó volt az esetleges kompenzációra azok körében, akiknek havi bére – éves szinten – nem haladja meg a bruttó 139 ezer forintot, de ezt a sztrájkbizottság kevésnek tartja. Ebbe a körbe egyébként a közszféra dolgozóinak csaknem 60 százaléka tartozik. A január 12-i sztrájkot Heves megyéből is több szakszervezet támogatja, és úgy tudjuk a hétvégi demonstrációra is indítanak buszokat a megyéből.
Hliva Éva