Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A közös ima egyben egy megállapodás kezdete is volt, ami a katolikus egyház és a kórház között jött létre. Az egyházi betegellátó szolgálatban a környékbeli települések papjai is részt vesznek.
Az atya beszédében megköszönte a kórház vezetőségének, hogy támogatták az egyházi betegellátó szolgálat beindítását.
A környék kórházaiban (Egerben és Hatvanban) már működik ez a fajta segítségnyújtás.
A települések plébánosai, lelkészei szívesen vállaltak feladatot ebben a kezdeményezésben, ezentúl a betegek előzetes kérése alapján bármelyik felekezet papjai meglátogatják őket..
Az egyház papjai mellett nyolc civil segítő is részt vesz a munkában.
Egyelőre egy üzenetrögzítős telefonnal és egy privát szobával tudja az intézményvezetősége támogatni a szolgálatot, de a későbbi tervek szerint egy kórházi kápolnát is szeretnének építtetni az itt gyógyulók számára.
Hliva Éva