Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A tegnapi képviselőtestületen több döntés is született, de a gyöngyösi költségvetéshez a város lakóinak lényegében nem volt hozzáfűznivalója

A tegnapi képviselőtestületen több döntés is született, de a gyöngyösi költségvetéshez a város lakóinak lényegében nem volt hozzáfűznivalója

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Alig néhány érdeklődő élt állampolgári jogával, hogy a véglegesítés előtt véleményezze a tervezetet – ám szinte minden megjelent a Duránda helyzetéről szólt.

A grémium elfogadta a Gyöngyös-Pálosvörösmart Intézményfenntartó Társulás tavalyi büdzséjének módosítását. Erre nyertes pályázatok önerejének biztosítása, személyi kiadások módosulása, illetve az állami normatíva csökkenése miatt volt szükség. A társuláson belül működő Idősek Bentlakásos Otthona költségvetése idén szűkre lesz szabva: a dolgozók étkezési hozzájárulását havi 6 ezer forintban maximalizálták. Továbbá csakis a legszükségesebb kiadásokat tervezték be az intézményfenntartás tekintetében. Az ülésen arról is döntöttek, hogy közbeszerzést indítanak a Könyves Kálmán téri tornacsarnok takarítására, éves szinten mintegy 3,2 millió forint költséggel. Majd jött a közmeghallgatás: Egy kalap alá veszik a házak felértékelésénél az ingatlanokat – panaszolta Nemoda Ferencné a Víg utcából. Az Akaszka utcából Farkas Lászlóné lakást szeretett volna: elmondása szerint ugyanis jelenleg tizenhatan élnek egy fedél alatt.

Hiesz György polgármester azt mondta: muszáj beszélni róla, hogy az ingatlanok értéke a Durándában valóban a városi átlag alatt van, ám a kifizetett házak árából eddig minden érintett meg tudta oldani lakhatását. A szintén Víg utcai Szécsi Béláné szerint túlságosan sok a szétszórt hulladék az Északnyugati városrészben, s kijelentette: az ott élők sem figyelnek oda környezetükre.
Danhauser János – ahogy már egy éve is – ismét a házak előtti terület takarításának szabályozását kérte, mint mondta, ők az előírt 5 méteres sáv helyett egyébként is 10 métert tartanak tisztán.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2009-02-20 )

Tovább az archívumra