Kedvezett a kullancsok szaporodásának az idei enyhe tél és a nyári meleg tovább segíti a kis vérszívók szaporodását. A kullancscsípéseket egy kis odafigyeléssel megelőzhetjük, ám ha minden elővigyázatosságunk ellenére is kullancsot találunk magunkban, fontos, hogy mielőbb eltávolítsuk. Ugyanis akár komoly betegségeket is terjeszthetnek.
Csupán néhány percig tart és néhány mozdulatba telik, hogy megelőzzük egy-egy erdei sétán a kullancsokkal való találkozást. A kullancsriasztó spray használata mellett a túrabakancs, vagy zárt cipő és hosszúnadrág viselésével is sokat tehetünk annak érdekében, hogy távol tartsuk magunktól ezeket a kis élősködőket. Az időjárás ráadásul kedvez a vérszívók szaporodásának.
– Az enyhe teleket azt mindenre rá lehet fogni, hogy az mindenféle ízeltlábú elszaporodását segíti. Aztán ez a meleg, egy kicsit párás idő szintén a kullancsoknak kedvez, de én azt gondolom, hogy van egy ilyen népesség változás. Egyik évben kicsit több van, másik évben kicsit kevesebb. Nagyon kevés objektív mérés van erre vonatkozóan, ezt inkább csak úgy érzésre mondjuk. De azért a Mátrában mindig is volt kullancs és nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindig is lesz – fogalmazott Csóka György, az Erdészeti Tudományos Intézet tudományos osztályvezetője.
A kullancsok csípése ráadásul nem csak kellemetlen, hanem agyhártyagyulladást és Lyme-kórt is terjeszthetnek ezek a kis élősködők. Ezért fontos, hogy mielőbb észrevegyük és eltávolítsuk azokat.
– Szinte minden héten előfordul, hogy kullancscsípést mutatnak meg, vagy kullancsot kell eltávolítani az illetőből. Én mindig azt mondom, hogy mielőbb el kell távolítani, az sem baj, ha beleszakad a feje, itt inkább az a gond, ha a régi hagyományokat követjük, tehát hogy kenőccsel, olajjal, vízzel kenjük be és hagyjuk úgymond haldokolni a kullancsot a csípés területén, mert akkor öklendezi bele a kórokozókat – figyelmeztetett dr. Rechtorisz László háziorvos.
Ma már nem csak egy erdei séta után érdemes átvizsgálni magunkat. A kullancsok ugyanis játszótereken, városi parkokban, vagy a saját kertünkben is belénk mehetnek. Ha mégis kullancsot találunk magunkban, jegyezzük meg a csípés helyét, gyanús tünetek esetén pedig forduljunk házorvoshoz, vagy infektológushoz.