Vasárnap tartotta megemlékezését a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Gyöngyösön. Az ünnepségen Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna a párt választókerületi elnöke és Kenyeres Sándor történelem tanár mondott ünnepi beszédet. A megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el, és gyertyákat gyújtottak annál az épületnél, amelyben 1956-ban a nemzetőrség megalakult.Márai Sándor szavaival kezdte megemlékezését Tuzáné Dr. Takács Zsuzsanna. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség választókerületi elnöke elmondta, ötven évvel ezelőtt a népnek elege lett a hazugságokból, a népi demokráciának nevezett diktatúrából. Véleménye szerint a történelem ma 2006-ban megismétli önmagát.
A megemlékezésen Kenyeres Sándor történelem tanár emlékezett a forradalom gyöngyösi eseményeire. Beszédében elmondta, 56 azt üzeni a ma élők számára, hogy őrizzék és kövessék az elődök példáját, illetve azt is, hogy a magyarok erősek legyenek és ne gyávák. Úgy véli, az ötven éves évfordulót csendesen és méltóságteljesen szabad csak megünnepelni.
A volt városi nemzetőrség épületénél elhelyezte koszorúját a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Nemzeti Fórum is. Az ünnepség végén, pedig minden részt vevőnek lehetősége volt elhelyezni a koszorúk alatt az emlékezés gyertyáját.
Tarjányi Andrea