Két éves kihagyás után idén visszatért, a térség egyik legnépszerűbb és egyben legnehezebb országúti kerékpáros versenye, a Mátra Kör. A szervezők legnagyobb örömére a résztvevők számában nem mutatkozott meg, hogy a verseny 2014-ben és 2015-ben is elmaradt.
A Mátraházát Paráddal összekötő közút minősége miatt 2014-ben döntöttek először úgy a szervezők, hogy elmarad a Mátra Kör. Majd a versenyt hasonló okok miatt 2015-ben sem sikerült megrendezni. Idén azonban a szintemelkedéseket kedvelő bringásoknak már nem kellett nélkülözniük ezt a rendezvényt.
– Kész lett a Galyatetői elágazó Parád közötti út, utána jó volt az út, Domoszlón is megcsinálták az utat, az egyik pálya tökéletes és szerencsére pont a mi oldalunk tökéletes, úgyhogy vannak még hibák, de azokat fölfestettük és bízunk benne, hogy a kerekesek nem ész nélkül mennek, hanem figyelnek – mondta még a verseny előtt Tari Tibor szervező, aki örömmel újságolta, hogy a két éves kihagyás nem látszott meg a nevezők létszámán.
Voltak a mezőnyben olyan versenyzők, akik már igen komoly Mátra Körös rutinnal rendelkeztek. Ők ha csak tehetik, neveznek a pálya szépsége és kihívásai miatt.
Az abszolút győzelmet 1:53:39-es idővel Fejes Gábor szerezte meg, míg a legjobb női versenyző 2 óra 5 perc alatt teljesítette a 73 km-es távot.