Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A kistérségi vers és prózamondó versenyt harmadik alkalommal szervezték meg Gyöngyöstarjánban

A kistérségi vers és prózamondó versenyt harmadik alkalommal szervezték meg Gyöngyöstarjánban

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A már hagyománynak számító rendezvényre idén mintegy 50 általános iskolás nevezett, a megye egész területéről.

Hanák Sándor az iskola igazgatója beszédében hangsúlyozta, a rendezvény a három év alatt elérte célját és egy nemes ügyért tevékenykedők ünnepévé vált. Úgy gondolja fontos, hogy a diákok lássák a költészet jelentőségét a mai világban.
A szervezők szerint nemcsak az iskolának, de Gyöngyöstarjánnak is fontos ez a verseny, hiszen a más településről érkező gyerekek is megismerhetik a falu szépségeit és értékeit. Emellett a díjak is motiválóan hatnak a tanulókra.
A szervezők remélik, jövőre még több általános iskolást lát majd vendégül a település a hagyományteremtő negyedik vers és prózamondó versenyen.

Nagy Dóra


Az Aktuális napi hírei (2009-04-21 )

Tovább az archívumra