Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kevesebb feladat

Kevesebb feladat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Gyorsabb ugyan nem lesz jövőre a forgalmi vizsga, viszont feladatokból kevesebbet kell megoldaniuk a vizsgázóknak. Az eddigi 9 lehetőség közül már csak hét feladatból húzhatnak a tanulók a vizsgán, és míg decemberig 4 feladatot kell ezek közül a forgalomban bemutatniuk, 2017 januárjától már csak kettőt. A merőleges balra hátra parkolás, és a saroktolatás a szakemberek szerint azért kerültek ki a lehetőségek közül, mert ezek megoldása hosszabb időn át akadályozta a forgalmat.

Merőlegesen balra előre áll be a tanulóvezető ezen a felvételen. Kispál Zsolt, az egyik autósiskola vezetője mutatja meg azokat a manőverezési feladatokat, amelyeket – miután négy éve megszűnt a rutinvizsga- a forgalomban kell végrehajtaniuk a tanulóvezetőknek. Érdemes a parkolásokat, megfordulásokat gyakorolni, hiszen a forgalmi vizsgán is kötelezőek ezek a feladatok, azonban a jövő évtől kevesebb lesz ezekből.

– A jelenlegi körülmények között 9 lehetőségből kell neki a vizsga során 4 feladatot végrehajtania, ez annyiban fog módosulni, hogy a lehetőségek száma 7-re változik, a saroktolatás és a balra hátra merőleges parkolás fog megszűnni és összesen ebből neki már nem 4-et, hanem csak 2 feladatot kell a vizsga során megcsinálnia, végrehajtania – részletezte.

A vizsga hossza azonban nem változik, tehát továbbra is 60 perc, és mivel kevesebb feladatot kell megoldaniuk a vizsgázóknak, a rendelkezésre álló idő alatt több olyan helyzet adódhat a vizsgázó előtt, amiben a valós közlekedési helyzeteket kell felismerni és azokra reagálni. A változásnak valószínűleg a többi, forgalomban résztvevő autós is örülni fog a szakoktató szerint.
Kispál Zsolt

– A kettő feladatot, amit kivettek ebből a rendszerből, azért tették, mert a külső közlekedő környezettel, a civilekkel így kerültünk legerősebben összetűzésbe, mert ezt nagyon nehéz volt a mögöttes forgalommal megértetni, hogy balra indexelünk, és mi oda háttal tolatva szeretnénk beállni, emiatt történtek problémák – világított rá.

A kevesebb feladatnak a tanulók is jobban örülnek, viszont ettől függetlenül a forgalomban továbbra is gyakorolhatják ezeket a kezdő sofőrök.


Tovább az archívumra