Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Ezen a napon 19. 000 fiatal tette tisztábbá, szebbé a környezetét Magyarországon.
Ebbe a programba kapcsolódott be a gyöngyösi vöröskereszt, akik oktatási intézményt kerestek, ahol a fiatalok 1napig tisztábbá teszik iskolájukat és annak környékét. Az Egressy Béni Általános Iskola, már régóta együttműködik a vöröskereszttel, így természetes volt számukra, hogy vállalják ezt a feladatot. Ebből az alkalomból érkezett Gyöngyösre a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány Észak-Magyarországi koordinátora, aki elmondta, hogy nagyon örül, hogy Gyöngyös is csatlakozott ehhez a felhíváshoz.
A diákok közül többen is eljöttek a hétvégén, hogy iskolájuk körül és lakóhelyük környékén összeszedjék a szemetet.
A szervezők elmondták, hogy a Városgondozási Zrt. biztosította a munkaeszközöket, és a jövőben a mind a vöröskereszt mind az iskola szeretné folytatni ezt a munkát.
Kerek Zsolt