Jótékonysági túrát szervezett az Apró Lépések Egyesület Galyatetőn. A legkisebb kétezer méteres távon kívül tíz, húsz és ötven kilométeren is indulhattak a résztvevők. A nevezési díjból befolyt összeget az egyesület eszközvásárlásra és egy jövőben megvalósuló fejlesztőcentrum létrehozására használná fel.
Szép számmal érkeztek a nevezők a regisztrációs ponthoz azon a jótékonysági túrán, ahol nem csak az volt a cél, hogy teljesítsék a kitűzött távot hanem, az is hogy segítsék a szervezők céljait. Az Apró Lépések Egyesület azoknak a családoknak nyújt szakmai segítséget, akik fogyatékkel élő gyermeket nevelnek. A túrából befolyt összeget is fejlesztésre fordítanák.
– Fejlesztőeszközök, direkt gyerekeknek, vagy olyan módszerek behozatala, szakanyagok fordítása, amiből profitálhat mind a szülő, mind a gyerkőc is, valamint hosszú távú ötletünk, hogy egy fejlesztő centrumot hozzunk létre Gyöngyösön és hát, ha kapunk helyiséget és találunk helyiséget, akkor nyilván arra is fordítjuk ezt az összeget – mondta el Keresztesi Koppány, az Apró Lépesek Egyesület elnöke.
A hétvégi túrán több mint négyszázan vettek részt, sokan családdal érkeztek és olyan távot választottak, amit a legkisebbek is teljesíteni tudtak.
A természetjáráson kívül sokan azt is fontosnak tartották, hogy a részvétellel segítsék az egyesület céljait.
A szervezők azt ígérik, hogy lesz folytatása a jótékonysági túrának, jövőre ugyanis újra megrendezik az eseményt.