Soron kívüli ülést tartottak Jászárokszállás képviselői. A strand gyermekmedencéjének építésére érkezett pályázatok érvényességét vizsgálták, utcák engedélyes tervének elkészítésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás elindítását is támogatták többek között a képviselők.
A gyermekmedence építésére kiírt, új közbeszerzési eljárásra két pályázat érkezett, ezek érvényességét is elbírálták a jászárokszállási képviselők, és az egyik pályázó beadványát, hiányosságok miatt érvénytelenítették. Döntöttek arról is, hogy 3 utca felújításához szükséges tervek elkészítéséhez, közbeszerzési eljárást írtak ki, mivel a költségek meghaladják a 8 millió forintot.
A munka során a Munkácsy Mihály utcában a 20 ezer V-os oszlopok áthelyezése is megtörténik- tette hozzá a polgármester. A beruházást pályázati forrásból szeretné megvalósítani a testület. Az utcák rendbetételére már égető szükség van- hangzott el az ülésen.
A felhagyott szeméttelep rekultivált területének megvásárlására érkezett két ajánlatot érvénytelenné nyilvánították, és új pályázatot írtak ki. A Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének támogatásáról is döntöttek. A civilszervezetek évente pályázhatnak támogatásra. A helyi szervezet ezen a pályázaton nyert 100 ezer forintot, azonban ezt az összeget október 31-ig nem vette fel. A testület méltányosságból támogatta a pénz felhasználását a 10 napos csúszás ellenére is. A véradók jutalmazását finanszírozzák ebből a pénzből – mondta az ülésen Drapos Béláné, a helyi alapszervezet tagja.