Már a műszaki átadások zajlanak a jövőben 10 fogyatékkal élőnek otthont adó épületben, melyet a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány kezdeményezésére alakítottak ki a Gyöngyösi Járásban élő fogyatékos fiatal felnőttek életvitelének megsegítése céljából. Az otthont közel 45 millió forintból hozzák létre, melynek háromnegyede adományokból folyt be.
Már szinte csak az otthon berendezése, bútorozása van hátra, az otthon teljes felújításának a finisébe értek a beruházás során. A napokban már a műszaki átadás zajlik.
Az épületet Gyöngyös Város Önkormányzata biztosította, hogy az alapítvány otthont alakíthasson ki a Gyöngyösi Járásban élő, olyan fogyatékos fiatal felnőttek részére, akik ma még családban élnek, de szüleik már idősek, és szeretnék gyermeküket biztonságban tudni akkor is, ha már ők nem tudnak gondoskodni róluk.
Az igényesen kialakított épület összköltségvetése, felújítása és berendezése mintegy 45 millió forint, ennek háromnegyede adományokból gyűlt össze. Nem csak a környékben élők adakoztak és dolgoztak itt, hanem az ország távolabbi pontjairól, még Szombathelyről is érkeztek felajánlások – mondta T.Bokros Mária, és még szívesen veszik a további segítséget is, hogy a tervek szerint februárban, de legkésőbb márciusban már beköltözhessenek a lakásokba az önálló életüket kezdő, fogyatékos, fiatal felnőttek.