Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Évértékelő

Évértékelő

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A városi karácsonyi ünnepséget követően rendezték meg az év sportolója és az év sportszakembere kitüntetések díjátadó ünnepségét, egyúttal ez alkalommal adták át a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az önkormányzat által létrehozott Gyöngyös Város Gazdaságáért Védjegyet, immár 12. alkalommal. Hiesz György polgármester ezen esemény kapcsán mondta el gazdasági évértékelő beszédét.

Az ünnepségen, melyre a Kékes étterem különtermében került sor, Hiesz György polgármester értékelte a gazdasági évet, hangsúlyozva, hogy sikeres évet zárt Gyöngyös, ami első sorban a politikai békének, a város érdekében kötött kompromisszumoknak köszönhető. Mint elmondta, olyan költségvetéssel indultak az évnek, amely már nem számolt hiánnyal. Bár az uniós fejlesztési pályázatokhoz nagy reményeket fűztek, a mintegy négymilliárd forintnyi fejlesztésről szóló pályázattal kapcsolatban eddig egyetlen döntés sem született. Saját erőből azonban több kisebb, de fontos fejlesztés is megvalósult. Így például a zsellérközökben.

Tíz utcát felújítottak, 70 millió forintért járdákat építettek, parkolókat bővítettek és parkokat szépítettek. A laktanya területére edzőcsarnokot terveztek, ez 2017-re elkészülhet, és döntött a testület a GYAK pálya lelátójának korszerűsítéséről is. Hiesz György évértékelőjében szólt arról is: Gyöngyösre is nagymértékben jellemző az elvándorlás, ami már szinte minden szakterületen munkaerő-hiányt okoz. Ezért fontos a testületnek több olyan döntése, mely a város vonzerejének növelését, a fiatalok idecsábítását illetve megtartását szolgálja. Vannak azonban pozitív tendenciák is.

A fiatal munkaerő számára pedig lakásokat kell biztosítani. Így a dél-kálváriaparti építkezések stratégiailag is fontossá válhatnak. Hiesz György úgy vélte: ha Gyöngyös ügyesen válaszol a kihívásokra, akkor nyertese lesz a következő esztendőknek. Az idei év nyerteseit viszont most köszöntötte a polgármester. Ezúttal adták át ugyanis az év sportolója és az év sportszakembere kitüntetéseket, valamint három kategóriában a Gyöngyös Város Gazdaságáért Védjegyet.


Tovább az archívumra