Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Változik a temetők nyitvatartási rendje

Változik a temetők nyitvatartási rendje

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Változik a temetők nyitvatartási rendje a közelgő halottak
napja miatt. Gyöngyösön már ezen hétvégén is tovább maradhatnak a síroknál a
hozzátartozók, mint rendesen. Az emlékezés mellett azonban érdemes odafigyelni
néhány dologra, így elkerülhetőek a kellemetlenségek, például a tűzeset, vagy a
lopás.  

A négy gyöngyösi valamint a mátrafüredi temető október 28-án
és 29-én, vagyis szombaton és vasárnap este nyolc óra helyett este kilencig
tart nyitva. Hétfőn és kedden a megszokott nyitvatartási rend szerint, este
nyolcig fogadják a látogatókat, november 1-én, halottak napján pedig újra este
kilencig lehet a síroknál tartózkodni. A temetőket most szombat reggeltől
egészen jövő hét szerdáig, tehát november 1-én este 21 óráig folyamatosan őrzik
a polgárőrség emberei, a rendőrség és a közterület felügyelet segítségével.
Tenner Endre, a Városgondozási Zrt. temetési üzletág vezetője kérdésünkre
elmondta, hogy míg máskor a temetők területére indokolt esetben be lehet
hajtani gépkocsival, halottak napján ez a nagy tömeg miatt, biztonsági okokból
tilos. A szakember kéri, hogy a sírok rendbetétele közben eltakarított
hulladékot a kihelyezett konténerekbe tegyék, ehhez ingyenes műanyag zsákok is
igényelhetőek, a temetőgondnokságnál, a Bene u. 2. szám alatt. A gyertyagyújtás
következtében szinte minden évben történik tűzeset, ami elkerülhető, ha a
mécseseket nem teszik a koszorúk alá, illetve a különböző növények közelébe.
Tenner Endre arra is felhívja a figyelmet, hogy értékeiket ne hagyják
őrizetlenül, mert a tömegben könnyebben előfordulhat lopás.

November 2-tól életbe lép a temetők téli nyitvatartási
rendje, vagyis reggel 8-tól délután ötig lehet majd a sírokat látogatni, kivéve
a következő hétvégén, vagyis november 4-én és 5-én, mert akkor, két napra újra
reggel hét és este kilenc óra között tartanak nyitva a temetők.

Csefán Beáta


Az Aktuális napi hírei (2006-10-27 )

Tovább az archívumra