Január elejétől folyamatosan eltűnnek a fix áras dohánytermékek, helyüket újfajta megkülönböztetéssel ellátott dohányáruk veszik át. Az árak nem a csomagoláson lesznek feltüntetve, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján olvashatók már most is. Hetente kétszer – hétfőn és csütörtökön – frissülhet az ár, változás esetén az adóhivatal az életbe lépés előtti napon közzéteszi az új listát.
Mostantól nem lesz egyszerű nyomon követni egyes cigaretták árát, ugyanis 70 termék ára változik januártól. Cigaretta, szivarka és vágott dohány is szerepel köztük a NAV honlapján feltüntetett első lista szerint.
Az árváltozást illetően 3 különböző listát tettek közzé – tájékoztatott dr. Paskujné Pifkó Mónika sajtóreferens.
– Az első lista tartalmazza az adott napon alkalmazható hatályos kiskereskedelmi eladási árak listáját, a forgalomban lévő valamennyi termékből, a második lista kizárólag az árváltozással érintett termékek adatait tartalmazza, a harmadik pedig a korábban közzétett adatok listája feltüntetve rajta a korábbi kiskereskedelmi eladási árat, hogy milyen végső időpontig alkalmazható – ismertette.
Ha nem történik árváltozás, az adott lista nem frissül.
A dohányosok akár már a napokban találkozhatnak az új cigarettákkal, de áprilisig még a régi szabályok szerint legyártott termékek is eladhatók.
– A dohány-kiskereskedelmi ellátó részére legkésőbb 2017. március elsejéig még átadható kiskereskedelmi árat tartalmazó adójeggyel ellátott dohánygyártmány is. Április elsejétől azonban kizárólag zárjeggyel ellátott dohánygyártmány bocsájtható forgalomba, melyen már nem szerepel a kiskereskedelmi eladási ár – ismertette a szóvivő.
Az árak minden hétfőn és csütörtökön változhatnak, a változásokat előző nap délig kell közzétenni a NAV honlapján.
Az elektromos cigarettát a zárjeggyel kapcsolatos változások nem érintik.