Allergiások figyelem! Kezdődik a pollenszezon, a következő napokban a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja várhatóan a tüneteket okozó, közepes tartományban alakul, és helyenként a magas szintet is elérheti. Felmérések szerint egyre több allergiás van Magyarországon, a lakosság legalább harmadát érinti ez a túlérzékenység, és számuk évről-évre 2-4 százalékkal növekszik.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tegnap hívta fel a figyelmet, hogy megkezdődött a pollenszezon. Mogyoró, éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék – a hideg tél miatt most több növény egyszerre virágzik.
– Aki a fáknak a virágporára érzékeny, az is átéli azt, hogy dugul az orra, folyik az orra, sokat tüsszög, szemtünetei is lehetnek, tehát ezt is komolyan kell venni, ezt az időszakot – magyarázta Dr. Szabó Csilla, a Bugát Pál Kórház tüdőgondozójának főorvosa.
A szakember szerint az lenne a legfontosabb, ha az érintettek orvoshoz fordulnának, és nem a vény nélkül kapható gyógyszereket részesítenék előnyben.
– Ha valakinek már két hete tartanak a náthás tünetei, amik sem hőemelkedéssel, sem lázzal nem járnak, és az orrváladék az vízszerű, átlátszó, tehát világos, nem sárga, zöld, akkor tulajdonképpen az infekciós, a gyulladásos eredetet el lehet vetni, és akkor mindenképpen szóba jön az, hogy valaki allergiás, főleg, hogy ha már más évben is voltak ilyen tünetei abban az időszakban. Ekkor nem érdemes az öngyógyítást választani – figyelmeztetett.
Fontos tudni, hogy a mostani pollenek csak egy hétig, tíz napig vannak a levegőben. A tavasz második felében viszont például a kőris, amely erős allergénnek is számít, hosszú ideig lesz a levegőben.