A gazdasági igazgató szerint négy, más sajtóinformációk szerint 30 dolgozótól válik meg az üzem. A cég közleményben tájékoztatta a sajtót jelenlegi helyzetéről – és az elbocsátásokkal kapcsolatban.
A cég ma reggeli közleményében tudatta: a Húsüzem tavalyi újraindításától kezdve arra törekedett, hogy az ott dolgozók munkáját folyamatosan biztosítani tudják. Eddig a gazdasági válság sem befolyásolta ezt a törekvésüket, ám –ahogy írták: legjobb tudásuk ellenére sem tudják néhány kedvezőtlen környezeti feltételtől megóvni magukat. Mégis szerencsésebb helyzetben vannak a banki támogatásoknak köszönhetően- írja a vezetőség. Úgy tudjuk, a cég közös megegyezéssel vált meg a dolgozóitól. A leépítésekkel kapcsolatban megjelentek olyan hírek is, melyek szerint nem négy, hanem harminc dolgozóját bocsátja el az üzem, ám ezt az információt nem erősítette meg egyetlen illetékes vezető sem.
Dely Martina
Gyöngyösi értékek a filmvásznon