Ismét részt vett Jászárokszállás a Challenge day-en, vagyis a kihívás napján, hogy minél több helyi lakost bírjanak rá a mozgásra. A nap folyamán közel ezren ültek kerékpárra, futottak, vagy választottak olyan aktív tevékenységet, amivel hozzájárulhattak ahhoz, hogy a település minél eredményesebb legyen az országos megmérettetésen.
Az aktív települések közé tartozik Jászárokszállás, hiszen idén is nevezett a challenge day-re, a kihívás napjára. A korábbi évekhez hasonlóan idén is több ezren sportoltak, vagy vettek részt valamilyen tevékenységen, hozzájárulva ezzel, hogy országosan is minél előkelőbb helyezést érjenek el.
– Bízom benne, hogy a dobogós hely környékén fogunk végezni, de tulajdonképpen nem ez a motiváció, hanem az, hogy tudjunk mozogni, hogy tudjuk terjeszteni azt a kultúrát, hogy ki kell mozdulni és ehhez nem kell több tízezer forintos edző ruha, több tízezer forintos edzőcipő, mert a láb mindig kéznél van – vélekedett Gergely Zoltán polgármester.
A legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki találhatott magának megfelelő mozgási lehetőséget, hiszen lehetett strandröplabdázni, kerékpározni, vagy éppen gimnasztikázni is. A lényeg a szervezők szerint az volt, hogy minél többen mozogjanak. A számítás bejött, hiszen közel ezren mentek ki a szabadba sportolni.
– Ez az ezer fő is azt jelenti, hogy több aktivitáson vesz részt, tehát mondjuk, van három kerékpártúra a városban napközben és van, aki kettőn is szerepel. Utána eljön este még egyet futni, mozog, eljön egy közös mozgásra, egy kézilabdára, egy közös szervezett bármilyen más programra. Ez azt jelenti, hogy több órát mozognak ilyenkor az emberek – magyarázta Feke Mónika szervező.
Azt sem lehet mondani, hogy csak a fiatalok vették ki a részüket a mozgásban, igaz a kánikulai hőségben ők valamivel jobban bírták a sportolást.
Egyelőre nem tudni, hogy meglesz-e Gergely Zoltán polgármester vágya, a dobogós helyezés a tízezer fő alatti települések kategóriájában, de azzal, hogy ennyien mozogtak, közel ezer nyertese biztosan volt a napnak.