Tizennegyedik évadához érkezett a Muzsikál az erdő Mátrai Művészeti Napok. A 9 napon át tartó rendezvénysorozatban 9 helyszínen 96 eseménnyel várják a természet és a muzsika kedvelőit – köztük több Gyöngyös környéki településen. Vasárnap Gyöngyöstarján-Sósiréten többek között Szalóki Ági és Bolya Mátyás, a Monarchia Szimfonikus Zenekar és a Duna Művészegyüttes műsorát láthatta a közönség. A sorozat szerdán Gyöngyöspatán, a hétvégén Galyatetőn, Kékestetőn és Lajosházán folytatódik.
A Gyöngyöstarján fölötti Sósirét mára állandó helyszínévé vált a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatának. Vasárnap minden eddiginél gazdagabb és színesebb programmal várták itt az ide kirándulókat. Szabó Lajos erdőmérnök szerint ez elvárás is velük szemben, hiszen az országban immáron 3 helyen futó Muzsikál az erdő sorozatból mégis csak a mátrai a legfontosabb és a legnépszerűbb. Emellett a legfontosabb cél, hogy az embereket egy környezettudatosabb élet felé fordítsák.
A szervezők most is keresték az olyan művészeket, akik még nem vettek részt a Muzsikál az erdő sorozatban, de olyan értékeket képviselnek, amelyeknek helyük van itt. Így sikerült idén először Szalóki Ági népdalénekest is megnyerni, aki Bolya Mátyás kísérete mellett emlékezetes erdei koncertet adott. Ő azt mondja, hatalmas élmény volt számára a természetben énekelni.
A Monarchia Szimfonikus Zenekar már visszatérő vendégnek számít. Werner Gábor karmester azt mondja, tavalyi erdei koncertjük a szokatlan körülmények miatt különösen emlékezetesre sikerült. Itt viszont most minden nagyon komfortos volt.
Új színt vitt a Muzsikál az erdő rendezvényeibe a Duna Művészegyüttes. Örökkön örökké című előadásuk az első táncszínházi produkció volt a sorozat 14 éves története alatt. A meglepetéseknek azonban nincs vége. A hét folyamán még több különleges és meglepő program vár a muzsika és az erdő szerelmeseire, többek közt Gyöngyöspatán, Galyatető, Kékestetőn és Lajosházán.