Lakossági fórumot tartottak a Felsővárosi Általános Iskolában, amelynek témája a körzet közbiztonsági állapota volt. A fórumon elhangzott, hogy nagymértékben megemelkedett többek között a viráglopások, a garázdaság, kábítószer fogyasztás illetve a gyorshajtások száma is a városrészen. A lakosok a probléma megoldását és nagyobb rendőri jelenlétet várnak.
A felsővárosban elszaporodó bűnesetek miatt tartott lakossági fórumot Faragó Tamás és Kévés Tamás önkormányzati képviselő, de az eseményen részt vett Balogh Tibor rendőrkapitány is. Mindannyian arra hívták fel a figyelmet, hogy merjenek a lakosok bejelentést tenni, és ha kell tanúskodni is, ha bűnesetet tapasztalnak.
– Nagyon sok olyan ötlet, és először is panasz, nyilvánvalóan, ez természetes, és nagyon jó ötletek is merültek föl, hogy hol lehetnek olyan gócpontok és milyen módon próbáljuk meg ezt a problémát kezelni. Nagyon örülök, hogy a rendőrség is itt volt, illetve a városrendészet is és azért egy-két hasznos információt, illetve ők is egyből találkozhattak evvel a problémával és a lakosságot érintő problémával. Én azt gondolom, hogy el kell indulni ezen és látni kell mindenkinek azt, hogy mit tud ebben segíteni, mit tud tenni – fogalmazott Kévés Tamás önkormányzati képviselő, alpolgármester.
A lakosok többek között szemetelésről, ismétlődő viráglopásokról, rongálásról, kábítószer fogyasztásról és randalírozó fiatalokról számoltak be.
Balogh Tibor rendőrkapitány azt mondja, folyamatosan javul Gyöngyös közbiztonsági állapota, ennek ellenére a lakosok nagyobb rendőri jelenlétet várnak az utcákon.
Kévés Tamás szerint a kamerarendszer és a fokozott figyelem segítségével megelőzhetők, vagy felderíthetők a bűnesetek, de ehhez összefogásra is szükség van.
– A kábítószertől kezdve én azt mondom, hogyha valakinek a virágját ellopják, az is bűncselekmény. És az utóbbi időben olyan szintű ennek a megléte, hogy azt gondolom, hogy mindenképpen összefogás szükségeltetik hozzá, mind a lakók részéről, mind a rendőrség, a városrendészet és nyilvánvalóan a város vezetése részéről is – ecsetelte Kévés Tamás.
A lakossági fórumon többen kifejezték, örülnek, hogy a rendőrség is jelen volt az eseményen és mielőbbi megoldást várnak a körzetekben tapasztalható problémákra.