Felépült a borfalu a hétvégi Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztiválra. A faházakat, amikben a Mátrai borvidék borászai péntektől várják a vendégeket, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatóságnál dolgozó közfoglalkoztatottak építették fel. Ezzel jelentős költségeket takarítottak meg a városnak.
Egész héten dolgoztak a munkások a Fő téri borfalu felépítésén. A nyári munkák lezárása után ez az első komolyabb őszi feladat Gyöngyösön, ami a közfoglalkoztatottakra várt.
– Általában egy faház bérlése, leszállítása, felépítése és bontása, elszállítása 40 ezer forint költséget jelentett eddig az önkormányzatnak. Ezt 16-al be kell szorozni és megkapjuk rögtön a 600 ezer körül – számolt be Boros Vince városgazda.
Jelentős megtakarítást jelent, hogy a borfalut 100%-ban a közfoglalkoztatottak építették fel. A fent említett költségek jelentősen emelkednének, ha az önkormányzatnak piaci alapon bízna meg egy céget a munkával. A város az elmúlt két évben jelentős összeget tudott ilyen módon megspórolni.
– Én második évet zártam le, mint városgazda, csináltunk egy összesítést, illetve nekem minden lezáráskor egy képviselő testületi beszámolót kell készítenem, most a második év után járunk körülbelül 100 millió forint megtakarításnál, amit a közfoglalkoztatottak végeztek a város számára – közölte a városgazda.
Ezek a munkások végezték idén a nyári óvodai és bölcsődei intézmény felújításokat, valamint a patakparton futó korlátok cseréjét is. Míg a közfoglalkoztatottak egész évben ehhez hasonló munkákat végeznek, addig a közérdekű foglalkoztatottak a takarításért felelnek.