A gazdasági és pénzügyi válság miatt a korábbi évekhez képest idén országszerte mintegy 40%-kal kevesebb fiatal tudott elhelyezkedni.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is főként a 18 év alatti fiatalok körében volt népszerű a diákmunka. Az ennél idősebb korosztály a tapasztalatok szerint már konkrét elképzelések alapján, komolyabb munkalehetőségek iránt érdeklődik. A diákok körében az idén is nagy volt a verseny a jó helyekért, ám sokszor a kevésbé jó ajánlatokat is el kellett fogadniuk, ha dolgozni akartak.
A problémát nem csak a válság okozza, hanem az is, hogy sok helyen az alkalmi munkavállalók segítségét igénylő nagyobb beruházásokra csak ősszel, vagy év elején kerül sor. Iskola mellett viszont a nyári időszakhoz képest jóval kevesebb diák tud ideiglenes munkát vállalni.
Nagy Réka