Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bérkoncepció 2018

Bérkoncepció 2018

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A sajtó nyilvánossága előtt írták alá a bérmegállapodási szerződést a B. Braun gyöngyösi gyárában a cég vezetői a szakszervezet képviselőivel. A több mint 1000 embert foglalkoztató, egyszer használatos orvosi eszközöket gyártó cégnél 10 százalékos órabéremelésben állapodtak meg, melyet további 3 juttatással egészítenek ki.

2017 egy nehéz, de sikeres év volt a B. Braun gyöngyösi gyáregysége számára, soha ilyen mennyiségű terméket nem állított elő a cég, ami ebben az évben 65 millió darab egyszer használatos orvosi eszköz volt – kezdte évértékelőjét Horn Péter, a cégcsoport vezérigazgatója, aki köszönetet mondott az 1100 dolgozó áldozatos munkájáért. Majd rendhagyó eseménynek nevezte a bérmegállapodás ünnepélyes aláírását.

Ahhoz, hogy ezt a rekordmennyiségű szereléket legyártsák és eljusson az egészségügybe, túlórát vezettek be – mondta a gyöngyösi gyár termelési igazgatója. Mivel 2018-ban szeretnék tovább növelni a termelést, fontos, hogy megfelelő munkatársakat tudjanak foglalkoztatni.

A szakszervezet képviselője elmondta, a bértárgyalások az év folyamán folyamatosan zajlottak.

A bérmegállapodási szerződés aláírását követően elhangzott, az alapfizetés emelése mellett operátori munkakörben 3 hónapos próbaidő után több mint 300, de akár 360 ezer forint bruttó alapfizetést kaphatnak a dolgozók.


Tovább az archívumra