Számos, a mindennapokat érintő jogszabály lépett hatályba 2018. január 1-jétől. Enyhe adó- és járulékcsökkentéseket, 8 százalékkal emelkedő minimálbér, változó cafeteria-szabályozások. Többek között ezeket hozta az újév.
Számos területen történtek változások 2018. január elsején. Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, idén is nőtt a minimálbér. Bruttó 127 500 forintról 138 000 forintra. A szakképzettséget igénylő pozíciókban a garantált bérminimum 180 500 forintra nőtt.
A minimálbér emeléséből fakadóan magasabb lett a gyed és a diplomás gyed összege is. A gyed plafonja bruttó 193 200 forint, a diplomás gyed pedig az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 96 600 forint.
Két gyerek esetén nőtt a családi adókedvezmény összege. Ez gyerekenként 17 500 forintot jelent.
Január elsejétől 63,5 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár, a nyugdíj pedig 3 százalékkal emelkedett. A nyugdíjminimum összege nem változott, 28 500 forint maradt.
Nőtt a táppénz maximális napi összege is. 8500 forintról 9180 forintra emelkedett.
A munkabérekre rakodó szociális hozzájárulási adó 22-ről 19,5 százalékra csökkent.
2018-tól az ingatlan bérbeadásból származó, 1 millió forintot meghaladó jövedelem után már nem kell 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni. A szálláshely-szolgáltatók pedig ezentúl 3 lakásig vagy üdülőig választhatják a tételes átalányadót, ami szobánként évi 38 400 forint.
Módosultak a cafeteria szabályai is. Bekerül az adómentes cafeteria juttatások közé a diákhitel-törlesztés támogatása, és jóval kedvezőbbek lettek az albérlet-támogatás feltételei is.
Néhány élelmiszer áfája is csökkent. A fogyasztási célú halak, a házi sertés belsőségeinek (például a zsírszalonna és a máj) áfakulcsa 27 helyett már csak 5 százalék.
Több változás is érinti az autós forgalmat. 2018-tól már a háromgyerekes családok is kaphatnak személyautókra kedvezményt. Emellett könnyebbség, hogy a véletlenül fizetős útra tévedt autósok 1 órán belül már az utazás megkezdése után is megvehetik az e-matricát.