A téli leállást és karbantartást követően ismét a megszokott nyitvatartással várja az érdeklődőket a dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand. Hétköznaponként reggel 6 órától egészen este 18 óráig lehet látogatni a komplexumot, hétvégén pedig 10 órától. A díjszabás minimálisan változott.
Úszásoktatáson vesznek részt a gyerekek, jakuzziznak az idősek – ismét megtelt a dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand. A karbantartási munkálatokat követően mától a megszokott nyitvatartási időben várják a látogatókat.
– Az egész január eleje arról szólt itt a strandon, hogy megpróbáltak a fiúk mindent megtenni azért, hogy egy gyönyörű, kellemes környezetben tudják fogadni a vendégeket. A mai napig folyamatosan dolgoztak, leengedték az összes medencéből a vizet, fertőtlenítették, kitakarították, az egész uszodatér is szintén átesett ezen a fertőtlenítésen, a tisztításon. Burkolási munkálatokat, festési munkálatokat végeztek – sorolta Lukovszki Judit marketingmenedzser.
Kiemelte: kis mértékben az árak is változtak.
– Egy nagyon pici árváltozás történt, ez részben a kerekítésnek köszönhető, tehát most már minden 50-esre és 100-asra végződik. Illetve egy minimális 3 százalékos áremelés történt, úgyhogy szerintem igazából nem is lehet majd észrevenni – vélekedett.
Mostantól tehát hétköznaponként reggel 6 órától este 18 óráig, hétvégén pedig 10 órától szintén este 18 óráig várják a látogatókat egészen június közepéig.