A Magyar Kultúra Napja alkalmából ünnepséget rendezett Jászárokszállás Város Önkormányzata. Az eseményen dr. Lukács Gergely Sándor „Lengő lélekláng” című kiállítását is megtekinthette a közönség, továbbá a Széchenyi István Általános Iskola növendékei adtak ünnepi műsort „Ez az én hitem” címmel.
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük, január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le, fejezte be nemzeti imádságunkat, a Himnusz kéziratát.
– Jászárokszállás jász szívemnek mentsvára. Fogadj magadba – dr. Lukács Gergely Sándor ünnepi beszédével kezdődött a Magyar Kultúra Napi ünnepség Jászárokszálláson.
A Himnusz közös szavalását követően az alkotó, a kultúra fontosságára hívta fel a figyelmet.
– Józsa Péter szerint a kultúra mindazon ismeretek, értékek, reflexek, viselkedési modellek, sémák, szokások és hiedelmek összessége, amelyeket az egyén az őt felnevelő közegben a szocializáció során részint megfigyelhető, részint pedig észrevétlen módon elsajátít – idézte fel.
Az eseményen közreműködtek a Széchenyi István Általános növendékei is. „Ez az én hitem” címmel adták elő ünnepi műsorukat.
Lukács Gergely Sándor „Lengő lélekláng” című kiállítását is megnyitották az ünnepségen, ahol a város polgármestere hangsúlyozta: szívet melengető az, hogy Jászárokszálláson ennyire nagy hangsúlyt fektetnek a Magyar Kultúra Napjára.
– Ha ilyen sokan fontosnak tartják, hogy eljöjjenek, akkor a jövőnk biztosítva van, akkor van reményünk – vélekedett Gergely Sándor polgármester.
A kiállítást 2 hétig lehet megtekinteni a Petőfi Művelődési Házban.