64 millió forintból újult meg és bővült összesen 150 négyzetméterrel az Epreskert úti tagóvoda. A munkálatok második üteme januárban fejeződött be és egy nyertes pályázatnak hála várhatóan hamarosan megkezdődik a harmadik ütem is. A szülők és az intézmény dolgozói egész héten azon dolgoztak, hogy jövő héten újra birtokba vehessék a gyerekek az intézményt.
Napok óta folyik a bútorok és a játékok visszaköltöztetése az Epreskert úti óvodába. Az intézményben 2015 óta zajlanak munkálatok annak érdekében, hogy a gyerekek modern környezetben nevelkedhessenek. A felújítás 2. ütemét 2017 októberében kezdték el és januárban fejezték be.
– Ebben az ütemben is bővült az óvodánk, hiszen a különálló tornatermet és a főépületet összeépítettük. Ez által nem csak vezetői iroda, nevelői szoba és felnőtt öltöző került kialakításra, hanem ami ennél sokkal fontosabb, a gyerekek számára fejlesztőszoba, egy új gyermekmosdó, öltözők és egy új tálaló is kialakításra került – sorolta Szántó Edit tagóvoda-vezető.
Jelenleg 61 gyerek jár az Epreskert úti óvodába. Az elmúlt évek korszerűsítései nem tették lehetővé a létszámbővítést, ám a közeljövőben folytatódó fejlesztéseknek hála nő az intézmény befogadóképessége is.
– Örömteli hír jött az év végén. Megnyertük azt a pályázatot, amire év közben számítottunk. Ez azt jelenti, hogy az idei évben hogyha a testület úgy dönt, akkor hozzáteszünk 17 millió forintot és 34 millió forintból igyekszünk azokat a beruházásokat megvalósítani, amik be voltak tervezve. Bővülnek a csoportszobák, és minden szobához lesz öltöző és vizesblokk, wc-k, mosdók – magyarázta Hiesz György polgármester.
Az óvoda dolgozói hétfőn fejezik be a csoportszobák berendezését és a közös terek dekorálását. A gyerekek pedig február 6-án, kedden vehetik újra birtokba az intézményt.