Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra terjesztettek fel két gyöngyösi és két, a környező települések valamelyikén praktizáló orvost. A díjra olyan szakembereket lehetett jelölni, akik orvosi munkájuk során elhivatottan praktizálnak, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.
Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra jelölték páciensei dr. Rechtorisz Lászlót. A gyöngyösi háziorvos 1995-ben végzett az orvosi egyetemen, ami után 10 évig a Bugát Pál Kórház belgyógyászatán dolgozott. 2005-ben vette át nyugdíjba vonuló édesapja körzetét. dr. Rechtorisz László azt mondja, nagyon megtisztelő már maga a jelölés is és örül annak, hogy betegei érzik, munkája során mindig a legjobbat igyekszik kihozni magából.
– Igyekszem mindig megfelelni, hogy a legjobb tudásomat adjam, és valóban az a legjobb visszajelzés és a további motiváció, ha sikerül rendbe tenni egy vérnyomást, egy lázas betegséget meggyógyítani. Illetve ha egy beteg ajánl egy másik betegnek, vagy a családtagjának, hogy bátran forduljon hozzám. Én úgy gondolom, hogy ezek motiválják az embert – fogalmazott az orvos.
A díjra felterjesztettek listáján szerepel dr. Ferencz Péter neve is. A Bugát Pál Kórház sebész főorvosa és klinikai onkológusa kiemelkedő munkásságáért tavaly „Gyöngyös Város Egészségügyéért” díjat vehetett át. A Szent-Györgyi díjra történő jelölés alapján pedig munkásságát és szakértelmét nem csak kollégái, hanem betegei is elismerésre méltónak tartják. A főorvos azt mondja, minden nap talál motivációt.
– Mivel már elég régóta dolgozom, ennek egy része rutin, de minden nap van új dolog, minden nap van az úgynevezett rutin betegek között olyan, aki kihívás, minden nap van olyan, ami szokatlan, amit nem lát az ember évtizedek alatt és ezek azért a megoldás miatt is, mert ezek tornáztatják az ember agyát és kezét, meg az eredmény miatt is. És az ad még egy külön lökést, ha a betegek gond és szövődmény nélkül meggyógyulnak és megelégedetten távoznak a kórházból – magyarázta.
Térségünkből Szent-Györgyi Albert orvosi díjra jelölték még dr. Sípos Valéria gyöngyössolymosi háziorvost, valamint dr. Reinelt Ákos visontai és abasári háziorvost is. Szavazni március 30-áig lehet a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu weblapon. A jelölések és szavazatok alapján országosan összesen 7 szakmai díjat osztanak ki, valamint két szakmai elismerést is átadnak majd.