Nagyon rossz helyzetben vannak a kistelepülések, a szőlőművelésre és mezőgazdasági munkálatokra épülő térségek problémákkal küzdenek – ezen változtatni kell – mondta mai sajtótájékoztatóján Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese. Orosz Bálint János országgyűlésiképviselő-jelölt szerint elfogadhatatlan az, hogy néhány kistelepülésen még orvosi rendelő sincs. Ma délelőtt, több mint 100 aláírást gyűjtött össze Gyöngyösön az MSZP helyi szervezete, és ezzel elérte az induláshoz szükséges minimumot.
– A mai világban nagyon kevesek kiváltsága a mezőgazdaságból való jó megélhetés – így véli Gőgös Zoltán az MSZP elnökhelyettese, aki szerint nagyon fejletlenek a kistelepülések.
– Mi azt szeretnénk, és olyan programot állítottunk fel, ami ezt többeknek megadatik. És próbáljuk ösztönözni a mezőgazdasági vállalkozókat, vállalkozásokat, hogy vonjanak be több szereplőt ebbe a tevékenységbe, nem az alaptevékenységbe, mert ahhoz elegen vannak, hanem úgy gondolkodjanak egy kicsit és nézzük meg, hogy hogyan lehetett polgárosítani a falukat mondjuk a 80-as években. Ennek megvan a modellje, mi ebben éltünk, így könnyen meg is tudjuk csinálni – sorolta.
Orosz Bálint, országgyűlésiképviselő-jelölt szerint az elmúlt 8 évben semmi nem történt a vidékkel.
– Több olyan település van, ahol nincs háziorvos, nincs orvosi rendelő, az utak állapota, mint tudjuk rettenetes, tehát így a turistákat fogadni képtelenség. Nincsen posta bizonyos településeken, nincsen takarékszövetkezet, nem tudnak kimozdulni az emberek, nem tudják, a háztájit elvinni mondjuk ide a Gyöngyösi piacra sem – mondta.
Tudás nélkül nincs siker, nincs jövő – ezt dr. Magda Sándor mondta, aki hozzátette: az országban mind az oktatással, mind az egészségüggyel hatalmas gondok vannak.
– Mit ér az az ország, ahol a beteg ember protekcióval juthat hozzá valamihez? Mit ér az az ország, ahol a gyógyszereket a nyugdíjasok már nem tudják megvenni? Na, most én ezért azt mondom, hogy ez a két dolog, talán az oktatásnál is fontosabb az egészségügy, mert mit ér a tudás, ha nincs egészség? – tette fel a kérdést.
A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá az is, hogy a ma délelőtt folyamán, több mint 100 aláírást gyűjtöttek össze Gyöngyösön, és elérték az induláshoz szükséges minimumot. Gőgös Zoltán szerint Orosz Bálint kiváló vidékfejlesztési szakember, és ha bizalmat szavaznak neki, jól jár vele a térség.