Koszorúzással, ünnepi műsorral és beszédíró pályázattal emlékeztek meg Jászárokszálláson az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményire. A rendezvény keretein belül megnyitották Pállay-Kovács Szilvia képzőművész kiállítását is.
Hagyományokhoz hűen idén is a városháza épületén elhelyezett 48-as emléktábla megkoszorúzásával kezdődött a március 15-i városi ünnepség Jászárokszálláson. A rossz idő miatt a megemlékezők a műsor mellett Gergely Zoltán ünnepi beszédét is a művelődési házban hallgathatták meg.
– Mit áldoztak fel a 48-as forradalom és szabadságharc résztvevői? Föláldozták a nemzetért a családot, saját életüket, saját jövőjüket. volt egy szent céljuk. Az, hogy boldoguljon Magyarország. Büszkén mindig vissza-vissza emlékezve, hogy ebből a múltból merítünk erőt a mindennapokhoz, merítünk erőt a jövőnkhöz – fogalmazott Gergely Zoltán polgármester.
A Deák Ferenc Gimnázium idén is beszédíró pályázatot hirdetett. A diákoknak a 170 évvel ezelőtt történtekről kellett írniuk. Idén André Mirtill beszéde bizonyult a legjobbnak.
– Olyan tetteket vittek véghez, melyek miatt méltán nevezhetjük a márciusi ifjakat bátor hősöknek. Ők nem féltek szembeszállni az elnyomás erőivel, egymást segítve meneteltek a saját és a magyarság igazáért. Felébredt bennük a nemzeti öntudat érzése, a hazaszeretet. Ők egy független magyar hazához szerettek volna tartozni, nem pedig egy birodalom árnyékában élni – magyarázta André Mirtill.
Az ünnepi műsort idén a Széchenyi István Általános Iskola diákjai adták. Ez után a rendezvény keretein belül megnyitották Pállay-Kovács Szilvia képzőművész kiállítását is, aminek március 30-áig ad otthont a Petőfi Művelődési Ház.