Aláírták a vállalkozói szerződést, így hamarosan megkezdődhet a Szent Bertalan templom toronysisakjának rekonstrukciója. A munkálatok pályázati forrásnak valamint az önkormányzat és az egyház összefogásának köszönhetően, több mint 300 millió Forintból valósulhatnak meg.
A Szent Bertalan Templomban írták alá a kilátó kialakítás és toronysisak rekonstrukció munkálataival kapcsolatos vállalkozói szerződését. A pályázat 317 millió forintból, önkormányzati és egyházi segítséggel valósulhat meg.
– A toronysisak közbeszerzése másodszorra eredményes lett, ennek volt ára, hiszen a különböző áremelések éreztették hatásukat. A testület is és az érsekség is közel 37-37 millió forintot hozzátett és elmondhatom, hogy 101 év után, hiszen 1917 május 21-én a borzalmas tűzvész ezt a templomot is majdnem elpusztította, csak a falak maradtak meg, a tető, a tornyok leomlottak – mondta el Hiesz György polgármester.
A Szent Bertalan-templom toronysisakjait az elmúlt 100 évben 3 alkalommal is fel szerették volna már újítani. A rekonstrukció megvalósításához 2000-ben álltak a legközelebb. Ekkor már a jogerős építési engedély is megvolt, ám a felújításhoz szükséges pénz nem állt rendelkezésre.
– Az érsek úr jóváhagyásával, anyagi és erkölcsi támogatásával, valamint a város anyagi és erkölcsi támogatásával sikerült eljutni odáig, hogy együtt van a pénz is és reméljük, hogy elég. Most mindenkiben hallatlan nagy öröm van és azt gondolom, hogy vállaljuk mindazt a kellemetlenséget, ami esetleg az építkezés során ér bennünket – fogalmazott Juhász Ferenc plébános-kanonok.
A szerződéskötés után az első fontos állomás az engedélyes tervek elkészítése és az engedélyeztetés lesz. A munkálatok ezek után, várhatóan kora nyáron kezdődnek meg.
– A torony ácsszerkezete a földön fog készülni a Fő téren, a következő fontos lépés az lesz, amikor az elkészült szerkezet felemelésre kerül a helyére. A harmadik fázis pedig az, amikor a bádogos munkák elkészülnek – magyarázta
Csépe László, a kivitelező Euro Campus Kft. ügyvezetője.
Ezzel párhuzamosan folyik majd a torony belső felújítása, valamint a panorámalift kialakítása is. Bár a Fő tér egy részét lezárják a munkálatok idejére, a templom változatlanul fogadja majd a hívőket. A tervek szerint a felújított tornyokat egy év múlva nyitják majd meg a látogatók előtt.