Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nyílt hét

Nyílt hét

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Fontos, hogy a szülők betekintést nyerjenek az iskola mindennapjaiba, megismerkedjenek a tanárokkal és részt vegyenek egy-egy tanórán – éppen ezért tart minden évben nyílt hetet a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola. Az idei alkalommal is nagyon sok szülő és nagyszülő élt ezzel a lehetőséggel. Tan- és testnevelés órákra, szakkörökre és úszásoktatásra is beülhettek az érdeklődők.

Szülők és nagymamák ülnek a Kálváriaparti Sport-és Általános Iskola egyik tantermében. Épp egy nyelvtan órába nyerhetnek betekintést a nyílt hét keretében. Az intézményben több éve hagyománynak számít már ez a program, amit nagy létszámban látogatnak.

– Évek óta március hónapban rendezi az intézményünk a nyílt tanítási hetet, melynek célja az, hogy a szülők betekintést nyerjenek az iskola mindennapjaiba. Ilyenkor kötetlenül jöhetnek a tanítási órákra, megnézhetik gyermekeiket itt az iskolában munka közben. És természetesen nem csak a mostani szüleinket várjuk, hanem azokat a szülőket is szívesen fogadjuk, akik ide szeretnék majd hozni első osztályba a gyermeküket – mondta el Vinczéné Mádi Magdolna igazgató.

Az órák a megszokott rendben zajlanak ezeken a napokon is, de a szülők besegíthetnek a gyerekeknek egy-egy feladatban, vagy éneklésben. A tanórák mellett más jellegű foglalkozásokba is bepillantást nyerhetnek a szülők.

– A szakköri foglalkozásaink is nyilvánosak, és mind a sportlétesítményekben tartott foglalkozásokra is várjuk az érdeklődőket, így a tornateremben, az uszodában is szívesen látjuk a vendégeket – tette hozzá az igazgató.

A nyílt hét most péntekig tart, a következő két nap első négy órájában látogathatják még a szülők az intézményt.


Tovább az archívumra