Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Százötvenszer adott vért

Százötvenszer adott vért

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Százötvenszeres véradót köszöntöttek Pálosvörösmarton egy kihelyezett véradás alkalmával. Vas György egész életében fontosnak tartotta, hogy segítsen másokon, minden véradásra elmegy, és azt mondja, amíg teheti, folytatja ezt a hagyományt. A település vezetése is büszke arra, hogy egy lakosuk ennyiszer adott vért. Emlékplakettel és tortával jutalmazták a kitüntetettet.

Rendhagyó véradást tartottak tegnap a Pálosvörösmarti Művelődési Házban. Az esemény különlegességét az adta, hogy egy 150-szeres helyi véradót is köszöntöttek.

Vas György amióta csak teheti, minden véradáson részt vesz, úgy fogalmazott: ez már az élete részévé vált és még sokáig szeretne másokon segíteni.

– Amikor elkezdtem, akkor nem gondoltam arra, hogy egyszer ide jutok. Az, hogy az ember az másoknak segít, az nyilvánvaló, de valahogy csak az volt bennem, hogy megyek. Korábban magyaráztam magamnak úgy, hogy ez egy rendszeres orvosi vizsgálat, annak idején még koleszterint is mértek, kérhettem koleszterinmérést, és akkor ugye ez szépen hozta egymás után a dolgokat – magyarázta Vas György.

A kihelyezett véradáson Dr. Bene-Sinkó Beáta polgármester is részt vett, aki elmondta: megtiszteltetés számukra, hogy egy helyi lakos ilyen rekorddal büszkélkedhet.

– Nekünk is egyfajta elismerés, hogy a településünk egy ilyen lakossal büszkélkedhet, aki már 150. alkalommal ad vért és segít az embereken, én mindenképpen büszke vagyok erre, hogy ugyanúgy vért adhatok vele és itt lehetek mellette ezen a jeles alkalmon – mondta a polgármester.

A településen egyébként évente 2 alkalommal van lehetőség vért adni, ám aki nem tudott a mostanira eljönni, az megteheti 3 hét múlva Gyöngyösön is, ahol szűréseket is végeznek.

– Vannak olyan véradásaink, ami kifejezetten a prevenciót szolgálja, ilyen lesz április 28-án a Fő téren a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán lévő véradásunk is, ami egyrészt szombati nap lesz, másrészt pedig bőr- és rákszűrés is lesz – tudatta Liszkainé Aradi Mária, a Vöröskereszt gyöngyösi területi vezetője.

A 150-szeres véradót egy emlékplakettel is megajándékozta Pálosvörösmart polgármestere.


Tovább az archívumra