Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Jószolgálati díjra jelölték

Jószolgálati díjra jelölték

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Jószolgálati-díjra jelölték és a zsűri döntése alapján a döntőbe jutott Nádudvari Péter. Az, hogy ki lesz az év egyéni önkéntes segítője, valamint, hogy ki kapja az önkéntes közösségi díjat, a közönség szavazatai alapján dől majd el.

Több száz jelölt közül, a zsűri döntése alapján került a döntőbe a gyöngyösi származású Nádudvari Péter, így esélyessé vált arra, hogy 2018-ban ő legyen a Jószolgálati-díj egyéni önkéntes díjazottja.

– Engem az a része érdekel, hogy ez milyen kapukat nyithat meg az előtt, amit én képviselek, illetve azok előtt a fogyatékossággal élő és súlyos beteg személyek előtt, akikkel dolgozom. Hiszen ez a történet nem az én személyemről szól, hanem arról, hogy ez által az én pártfogoltjaim milyen lehetőségekhez jutnak majd – mondta Nádudvari Péter a jelölés kapcsán.

Péter évekig dolgozott Gyöngyösön zeneterapeutaként, az Autista Segítő Központban pedig futócsapatot alapított a gyerekekkel, szülőkkel és a nevelőkkel. Jótékonysági sportolóként pedig gyűjtött már pénzt többek között őssejt kezelésre, valamint autista és fogyatékossággal élő gyerekek táboroztatására is. Idei projektjét korábbi támogatottjával, a kisagyi sorvadásban szenvedő Katona Miklós Patrikkal közösen valósítja meg.

– A Gyöngyösi TV nézői már Mikit megismerhették, benne ez a szándék már 2 éve megfogalmazódott, hogy szeretne ő is majd hozzám hasonlóan beteg gyerekekért sportolni és jelen állapotában jelenleg erre még nem alkalmas, de az én segítségemmel ez az álma valóra vált és tud pénzt gyűjteni közös versenyeinkkel amelyet futókocsival teljesítünk barátjának, Mátéért – mesélte.

Péter nagyon hálás felterjesztőinek és azoknak, akik eddig szavaztak rá. Az ilyen jellegű pozitív visszajelzések motiválják. A Jószolgálati-díj egyéni és a közösségi jelöltjeire május 13-án, vasárnap éjfélig várják a közönségszavazatokat itt.


Tovább az archívumra