25. alkalommal adták át a Pro Civitate kitüntetést, Gyöngyös legrangosabb elismerését, díszpolgári címét, a Város Napon. A képviselő-testület döntése értelmében, az idén Dr. Csizmadia Elek életműdíjas fizikus vehette át a kitüntetést Hiesz György polgármestertől.
A díszpolgári címet azok kaphatják meg, akik kimagasló munkásságukkal, életművűkkel, hozzájárultak a város jelentős fejlődéséhez, elismerést szerezve ezzel országosan és nemzetközi viszonylatban is a városnak- ismertette Hiesz György polgármester a díj odaítélésének feltételeit. Az idén Dr. Csizmadia Elek, életműdíjas fizikusnak adományozta a kitüntetést Gyöngyös város képviselő-testülete, és neve ezzel bekerült a díszes almanachba- hangzott el az átadó ünnepségen.
Csizmadia Elek egyetemi tanulmányait követően, 1969 óta dolgozik a Pipis-hegyen, az Egyesült Izzó megszűnését követően került a Magnetec- Ungarnhoz, ahol a transzformátorgyártás során számos újítást vezetett be, ezeknek köszönhetően a cég a világ egyik legjelentősebb mágnesmagokat és induktív termékeket előállító vállalatává nőtte ki magát. 2012-ben részt vett az első magyar műhold, a MASAT-1 iránystabilizációs rendszerének kidolgozásában, amely annyira jól sikerült, hogy megkapta a műholdak Oscar-díját. A kitüntetett elmondta, az elismerés kötelesség, de erőt ad a további munkához.
Majd a kitüntetettet bemutatták a város színpadán, a Városnap résztvevőinek is, melyet Gyöngyös várossá nyilvánításának 684. évfordulója alkalmából rendeztek meg.