Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Összeállította a jövő évi költségvetési koncepciót a gyöngyösi grémium

Összeállította a jövő évi költségvetési koncepciót a gyöngyösi grémium

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az egyelőre még irányszámok nélkül megfogalmazott elképzelések az intézményeket takarékosságra ösztönzik.

Most vitatta meg a képviselőtestület a 2010-es költségvetés koncepcióját. Egyelőre még konkrét számadatok nélkül terveztek, de annyi már bizonyosnak tűnik, hogy idén is forráshiányos lesz a városi költségvetés. A hétfőn véglegesítésre kerülő országos költségvetési törvényből eddig ismert tények alapján tervezik a helyi büdzsét is, vagyis további 1 százalékos gazdasági visszaeséssel és 4 százalék körüli inflációval számolnak.

A jövő évi költségvetésben kiemelt helyen szerepelnek az első fordulóban nyertes uniós pályázatok, melyekhez az önrészt biztosítani kell – olvasható a vitaanyagban. Ugyanakkor a következő uniós tenderek önkormányzati részére is gondolnak a döntéshozók. Minden városi intézménynek élnie kell a pályázati lehetőségekkel. Javasolt a magánszemélyek kommunális adójánál egy 500 forintos emelés adótárgyanként, az építményadónál pedig egy legalább 50 forint/négyzetméter emelés.

A tervek szerint folytatódik a Zsellérközök rehabilitációja, továbbá pályázati lehetőségek igénybe vételével a mátrai kerékpárút rekonstrukciója és bővítése is. Mindemellett forrást kell biztosítani parkolók felújítására, illetve a régi parkolók korszerűsítésére. A közeljövőben azt is átgondolják, hogyan lehetne hasznosítani a városi kórház jelenleg használaton kívüli épületeit.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2009-11-26 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A három pillangó
09:06
Zeneiskolások előadása - Szendrei Dávid - Kiss Norisz - Liszt: II. magyar rapszódia
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
G25 – gazdasági magazin
10:02
Reklám
10:04
Azori, Sao Miguel, Pico, Faial - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
11:16
Reklám
11:19
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:35
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mese - A kiskacsa és a róka
18:08
Mese - A kiskakas gyémánt félkrajcárja
18:14
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Moldvai Kavalos
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nápolyi 1. rész
19:02
Reklám
19:04
Nápolyi 2. rész - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság