Hivatalosan is elindult a Szent Bertalan Templom toronysisak-rekonstrukciója. A mintegy 370 millió forintos beruházás része egy közösségi tér létrehozása is, mely a plébánia épületében lesz kialakítva, valamint a Déli toronyban egy lift kiépítése. A munkálatokkal párhuzamosan a kerékpárutat is felújítják, melyet várhatóan júliusban kezdenek majd el.
Juhász Ferenc kanonok-plébános megáldotta a toronysisak-rekonstrukció beruházást, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a mintegy 370 millió forintos kivitelezési munka.
– Óriási dolog, hogy 100 év elmúltával végre sikerült összehozni az anyagi és a szellemi erőket és energiákat, most már a lelki erők kellenek, hogy meg tudjuk csinálni ezt a csodálatos munkát, tudjunk vele végezni. Nagyon hálás vagyok az úristennek, elődeimnek, érsek úrnak, a város vezetésének, hogy támogatta, egyként mögé állt ennek a munkának, mert különben másképp nem is megy – fogalmazott a plébános.
Dr. Tatár László, alpolgármester az ünnepségen kiemelte: a város 100 éves adósságát rója most le, és a többszöri nekifutást követően a Területi Operatív Programban elnyert pályázatnak köszönhetően újra dicső fényében ragyoghat a templom.
– A jelenlegi födémszint magasságától a régi sisak levételre kerül és egy 19 méter magas eredeti toronysisak kerül majd helyreállításra. Természetesen az új kor igényeinek megfelelően, és ebben Ternyák érsek atya és Juhász Ferenc plébános úr is teljesen partner volt – egy turisztikai attrakcióval is bővül majd ez a rekonstrukció, a Déli toronyba egy lift kerül majd beállításra – sorolta dr. Tatár László.
Kiss Balázs projektmenedzser elmondta: június 11-én veszik majd le a sisakot, valamint a keresztet.
– Idejön egy hatalmas daru, és leemeli az Északi toronyról a keresztet, ezt követően kezdődik meg a tetőzetnek az Északi-torony tetőjének a bontása, illetve az egyben történő leemelése. Ezeket követően az új tetőszerkezet ácsmunkálatai kezdődnek el – részletezte.
A pályázat része továbbá még egy közösségi tér létrehozása is a plébánia épületében, valamint a kerékpárút felújítása, amelyet ez év júliusára ütemeztek.