Diáknapot rendeztek az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Az évtizedes hagyománynak megfelelően a tanév vége felé közeledve, ezen a napon tanulás helyett vetélkedőkkel és zenés programokkal várják a diákokat.
Ugrálóvár, rendőrbemutató, arcfestés, csak néhány program a sok közül. Fontos, hogy legyen egy olyan nap a tanév során, amely csak a diákoké- mondja Lipkovics Gábor, az iskola igazgatója. Szerinte a közös játékok jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy vidáman búcsúzhassanak a diákok a tanévtől. Ebből sokszor még a tanárok is kiveszik a részüket.
– A diákok számára egy lehetőség, hogy még egyszer kitombolják magukat és együtt játszanak, a tanárok számára pedig azért jó, hogy egy kicsit vidámabban, mosolyogva fejezzük be az évet – fogalmazott Lipkovics Gábor igazgató.
A diáknapot egész évben várják a diákok, és készülnek is rá. A 8. osztályosok kifejezetten versenyként élik meg ezt a napot, hiszen a tét az, hogy melyikük veszi át a hatalmat az iskola vezetésétől. Ennek megfelelően számos programnak az ötlete a diákok nevéhez fűződik.
– Természetesen a diákok várják és szervezkednek, próbálnak minden évben új programokat hozni. Arcfestés és ugrálóvár mellett a rendőrség és a tűzoltóság is itt volt – mondta el az igazató.
A tanárok remélik, hogy a diáknap hagyománya a jövőben is ugyanilyen vidám hangulatban folytatódhat, új ötletes programok kíséretében.