Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Polgármesterek főzőversenye

Polgármesterek főzőversenye

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Bográcsfőző Versenyt szerveztek polgármestereknek Bükkszéken. A rendezvényen idén először Gyöngyös is részt vett. A XIV. alkalommal megrendezett program célja, hogy az ország különböző pontjairól és az országhatáron túlról érkező településvezetők kikapcsolódhassanak és megoszthassák egymással tapasztalataikat.

Az ételek mellett amikre itt lehet számítani bizton, az a barátság, a vendéglátás, a jókedv, és egymásnak a szeretete. Azt kívánom mindenkinek, hogy maradjon ez így még sok-sok évig – köszöntötte a résztvevőket Horváth László országgyűlési képviselő a rendezvény fővédnökeként a 14. alkalommal megrendezett Polgármesterek Bográcsfőző Versenyén.

A programnak otthont adó település, Bükkszék célja a kezdetektől fogva az, hogy a résztvevő települések polgármesterei ne csak hivatalos ügyben kerüljenek kapcsolatba egymással.

– Huszonöt településről érkeztek a mai napra versenyzők, illetve főzőcsapatok, vannak közöttük olyanok, akik már évek óta visszajárnak, de 4 új csapat is nevezett a mai napon. Gyöngyös, Apc, Ivád és egy felvidéki település, Jablonca – sorolta Zagyva Ferencné polgármester.

Gyöngyös a Nemzeti Regattán már jól összekovácsolódott csapattal érkezett a versenyre.

– Szurdokpüspöki bivalyból készült bivalypörkölt petrezselymes burgonyával és mellé a Dubicz Borászat vörösborával, aztán természetesen még lehet mellette kóstolni mást is, rozét, fehérborokat és a városbort, a Molnár borászat olaszrizlingjét – mondta el Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.

A hazaiak mellett határon túli települések vezetői is képviselték városukat. A szlovákiai Alsófalu vezetője már 4. alkalommal vett részt a bükkszéki főzőversenyen.

A rendezvényen részt vevő települések szabad kezet kaptak a zsűrinek felkínált étel kiválasztásakor. A szervezők csupán azt írták elő, hogy az elkészített fogást szabad tűzön kellett elkészíteni. Így a csapatok lehetőséget kaptak a helyi specialitások bemutatására is.


Tovább az archívumra