Tiszta forrás címmel indított 5 napos nyári tábort a Gyöngyösi Református Egyházközség. A gyerekek különböző csoportfoglalkozásokon, vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon vesznek részt a hét folyamán. A programok célja, hogy megismerkedjenek Jézus Krisztus életével és különböző Bibliai történetekkel játékos formában.
Közös éneklés, játékok, vetélkedők. A Gyöngyösi Református Egyházközség immáron 27. alkalommal szervez ingyenes nyári tábort a gyerekeknek. Óvodástól egészen középiskolás korúig terjed a táborozók korosztálya, így ehhez igazítva szervezték a csoportfoglalkozásokat.
– A tábor célja az, hogy a gyerek boldog legyen, úgy, hogy a tiszta forrás az azt jelenti, hogy a Szentírásból Úr Jézus személyéből árad az igazi tiszta forrás, szeretnénk a gyerekeknek ezt továbbadni – fogalmazott Kenyeressy Károly lelkipásztor.
Különböző tanításokon vesznek részt a táborozók, hogy megismerjék Jézus Krisztust, valamint az ószövetségi hős példájából tanulnak hitet és bátorságot. Emellett napi vetélkedőkön vesznek részt.
– Elég sokfajta vetélkedő van idén, elég rendszerezett is, mert a futballtól kezdve a tollaslabdán át csocsóig, asztali fociig, rajzverseny és sok minden más is – sorolta Kenyeressy Károly.
A programok között szerepelnek még kézműves foglalkozások, bibliai előadások és játékok, valamint egy kirándulás is.
A gyerekek élvezik a tábort, szeretik a közös tevékenységeket és az új embereket.
A lelkipásztor kiemelte, hogy mindig nagy örömmel szervezik a tábort és örülnek, hogy ilyen sokan érdeklődnek a programok iránt.