Idén 7. alkalommal rendeztek sportnapközi tábort a gyerekeknek. A táborozók sor- és ügyességi versenyeken fejleszthetik fizikai képességüket, valamint számos labdajátékban kipróbálhatják magukat, mint például foci, röplabda vagy kézilabda. A tábor több turnusban indult, melyre 6-tól 13 éves korig lehetett jelentkezni.
A gyerekek éppen tájékozódási versenyen vesznek részt tájfutással kombinálva. A sport tábor célja, hogy a kisiskolások megszokják a rendszeres sportolást, ezzel segítve a beilleszkedést. A nagyobbaknak pedig jó időtöltés és mozgás a nyár alatt. A szervezők igyekeztek minél többféle sportággal megismertetni a táborozókat.
– Focit, kézilabdát, röplabdát, teniszt szoktuk még így átvenni és hát igen a kirándulások ugye az Mátrafüredre mindig szoktunk menni. Ebbe az-az apropó, hogy gyalog megyünk, gyalog jövünk, szóval nem buszozunk meg nem is autózunk ez is nem egy nagy távolság, de azért mégis a kisebbeknek azért azt mondom, becsületükre válik, hogy szokták teljesíteni – mondta el Horváth Szilárd, táborvezető.
A labdajátékok mellett ügyességi versenyeket és sorversenyeket rendeztek, ezzel segítve a mozgás koordinációjuk fejlődését. A nagyobbak közt van, aki rendszeresen sportol.
A szervezők remélik, hogy a gyerekek megkedvelnek valamilyen sportágat és a jövőben rendszeresen fogják űzni azt.