Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Helyére került

Helyére került

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megkegyelmezett az időjárás a kivitelezőnek, felkerült ma délelőtt a Szent Bertalan templom északi tornyának új sisakja. A történelmi jelentőségű pillanatnak sokan akartak élőben szemtanúi lenni, akik tehették, a helyszínen nézték végig a 18 tonnás ácsszerkezet helyre emelését.

Hosszas és alapos előkészületek előzték meg, hogy a helyére emelhessék a Szent Bertalan templom új, körülbelül 16 tonna súlyú ács szerkezetét. Az emelést egy 80 tonna mozgatására alkalmas vadonatúj daru végezte. Ez volt az első bevetése. A szakembereket azonban mégsem ez aggasztotta, hanem a mai napra ígért erős szél.

– Fölmentem megnézni a betonkoszorút amire helyezik és mondták a mesterek, hogy atya, ön jóban van az Úrral, meg Szent Péterrel is. Valahogy intézze el, hogy ne fújjon ilyen erősen a szél. Itt is élénken mozog, de odafönt nagyobb erővel fúj. Természetesen elmondtam egy imát. Egyébként is azért mentem fel, hogy onnan fölülről is elmondjam az Úristennek, hogy ez egy olyan pillanat, amit fontos, hogy megsegítsen – fogalmazott Juhász Ferenc plébános.

Az első felújított toronysisak ácsszerkezete végül szerencsésen a helyére került. Így a Szent Bertalan templom 101 évvel a nagy gyöngyösi tűzvész után egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy visszanyerje eredeti külsejét. A munkálatok egy része mostantól a magasban folyik majd.

– Egy akrobata mutatvány lesz, hogy a bádogosok felállványozva a rézlemezt ott teszik fel. Nagyon sokan kérdezték, hogy miért nem a földön végzik el ezt a műveletet. Ugye a faszerkezetnek van olyan mozgása, vetemedése, hogy emelés közben el tud mozdulni. Ezek a vékony rézlemezek lepattannának, leszakadnának, úgyhogy ezt nem kockáztatták meg. Úgyhogy fent fogják. Igyekezniük kell, mert ezt a munkát egy bizonyos hőfokig lehet építeni és ősz vége felé gyakorlatilag mind a két toronynak állni kell és a réz borításnak is a helyére kell kerülni – sorolta Hiesz György polgármester.

Történelmi pillanat volt a mai Gyöngyös életében, aki tehette, élőben nézte végig az északi torony sisakjának helyreemelését.


Tovább az archívumra