Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Díjugrató lovasverseny

Díjugrató lovasverseny

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

12. alkalommal rendezték meg Gyöngyösön a Vak Bottyán János Díjugrató Lovasversenyt, a hétvégén. Az évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényre, idén is szép számmal érkeztek látogatók, akik 72 versenyző, 7 versenyszámát követhették végig a helyszínen.

Kecses mozdulatok, gyönyörű állatok és családi hangulat, mind ez egy csodálatos környezetben. Ezt élhették át azok, akik hétvégén kilátogattak a 12. Vak Bottyán János Díjugrató Lovasversenyre, amit a Gyöngyösi Lovas Klub és Gyöngyös Város Önkormányzata rendezett meg közösen. A verseny fő célja, hogy továbbra is ápolja és életben tartsa a város lovas hagyományait, és még több emberrel ismertesse meg a lovassport ezen ágát.

– A múlt az dicső volt, mert Gyöngyösön híres volt a lovassport. Volt a mostani Államgazdaság, a Vármegyeház helyén ugye ott volt az Állami gazdaság központja, ott volt a méntelep. Tehát voltak itt mének, amiket fedezésre vittek ki, élénk lovassport volt, ugrósport is. Aztán hosszú évekig nagy csend, és hála istennek mindig vannak olyan lovas barátok és Nagy Imre barátom, aki 12 éve felkarolta, elkezdte. Azóta szponzorok és a város elég jelentős támogatásával rendezzük meg – fejtegette Hiesz György polgármester.

A verseny napján a mintegy 75 lovas, 7 versenyszámban mérhette össze erejét. Ez az induló szám a várttól azonban kevesebb, hiszen az előző években több mint 100 lovas is részt vett ezen az eseményen.

– Picit csalódás számomra, hiszen Gyöngyösön eddig a 11 alkalommal 100 rajton alul nem volt, volt, amikor 160 start volt. Tavaly is 110 volt. Most 72 start volt. Nem tudjuk az okát, megmondom őszintén, hogy miért volt aránylag elég kevés. Ez egy közepes startszámnak számít – fogalmazott Nagy Imre főszervező.

A nap végén rendezték meg a 120 cm-es kategória nyitott versenyét, melynek tétje Gyöngyös Város Díja volt. A megmérettetést végül Majláth Csaba nyerte meg, aki a kezdetektől részt vesz a Díjugrató versenyen, és aki idén is szép eredményeket ért el.

– Reggeltől minden versenyszámban részt vettem. A 110-es, 115-ös, és a 120-as és végül a Ride and drive-on is. Hála istennek mind a négyet én nyertem, aztán lettem még harmadik, negyedik és egy második hely is – sorolta Majláth Csaba, a Zsákai Lovasudvar hivatásos lovasa.

A kiváló versenyek mellett egyéb programokkal is várták a látogatókat, köztük tánccsoport és hastáncos előadással, valamint harcművészeti bemutatóval. A gyerekek pedig díjlovaglással, ugrálóvárral és csúszdával tölthették el a versenyek közti időt.


Tovább az archívumra