Szüreteltek az abasári Polgármesteri Hivatal köztisztviselői és a közintézmények dolgozói, az önkormányzat által művelt szőlőterületeken. A borvidéki településen 3,5 hektáron művelik a szőlőt az önkormányzati dolgozók, és az itt termett szőlőből készített bort pedig reprezentációs célokra használják.
Szaporán csattognak a metszőollók az abasári határban, Rizlingszilvánit szednek a köztisztviselők. Ma voltak akik nem a hivatalban, hanem a szőlőben dolgoztak, az önkormányzat által művelt ültetvények termését takarították be egy csapatépítő tréning keretében.
– Abasár község önkormányzatának területén vagyunk, ebből a szőlőből rizlingszilváni bort szeretnénk készíttetni, egy ilyen összefogással, csapatépítő jelleggel is – mondta el Tamasiné Dr. Barta Andrea jegyző.
Az Abasári önkormányzat az elhagyott területeket fogta művelés alá, hogy gondozzák és hasznosítsák a régi ültetvényeket.
A településnek vannak pincéi is, így most már nem adják le a szőlőt, hanem szakmai segítséggel elkészítik a település borát.
Az idén fehér és kékszőlőből is készítenek Abasárt reprezentáló nedűket.